+36 20 598 9669; +36 30 014 8177
Guba Viktória, vezető állatgyógyászati-asszisztens
Kiskorom óta állatok között éltem, ezért nem volt kérdés, hogy felnőttként velük szeretnék foglalkozni. 3 éves lovas pályafutásom után, 2015-ben végeztem el az állatorvosi asszisztensi szakmát, azóta ebben dolgozom. A szívemhez leginkább a macskák és a vadállatok állnak közel, és büszke tulajdonosa vagyok cicáknak, kutyáknak és nyuszinak is. Nagy örömmel fogadtam, amikor a Pille Vet a csapatába fogadott, mert így azzal foglalkozhatok, amit szeretek.
Gáspár Ildikó, állatgyógyászati-asszisztens
Tanulmányaimat humán egészségügyben végeztem, ezt követően sebészeti osztályon dolgoztam több mint 13 évig. Kiskorom óta imádom az állatokat, szerettem volna az állatok segítésében és gyógyításában is részt vállalni, ezért állatorvosi rendelőben helyezkedtem el. Immáron 19 éve dolgozom állatorvosi asszisztensként. Nem tudok más hivatást elképzelni magamnak. Szerencsés vagyok, mert hivatásom egyben a hobbim is. Jelenleg 6 cica és 2 kutyus boldog gazdija vagyok. Emellett a spániel fajtamentésnél is aktívan tevékenykedem. Az állatok szeretete és róluk való gondoskodás az életem. 2023 május óta dolgozom a Pille Vet rendelőben, köszönöm, hogy befogadtak ebbe a családias hangulatú csapatukba!